1. Fejezet: The owner of the cold eyes

1. Fejezet: The owner of the cold eyes

Egy átlagos szombat este volt. A bár dugig telt emberekkel, akik bánatukban az alkohol káros gyönyöréhez fordultak, hogy szánalmas illúziókba ringatva magukat olyan emberek társaságában szórakozhassanak, akiket nem is bírnak. Nők százai flörtöltek idegen férfiakkal, miközben otthon a férjeik éppen lefektették aludni a gyermekeiket, hogy aztán az egész éjjelt átvirrasztva haza várják a párjukat.

Mocskos dolgok zajlottak itt nap mint nap, az állam elől gondosan elrejtve. Itt mindenki kiadhatta magából a bennük tomboló állatias ösztönöket, pár korty után a ház ajánlataiból. De ez még csak a felszín volt. Pár méterrel a föld alatt, csak az igazán fontos személyek tartózkodhattak. A vészjósló aura amit a pinceajtót eltakaró fekete vászonfüggöny árasztott, már távolról is érezhető volt.

Az Alvilág sötét múltú személyek gyülekezőhelye volt. Többek között nem csak emberek tartózkodtak ott; démonok, boszorkányok, feketemágusok, vámpírok és idomárok alkották a hely látogatóit.

Jonghyun már kezdett hozzászokni a helyzetéhez, hisz akármilyen veszélyesnek is volt, nagyon jól megfizették a munkájáért cserébe. Bár Jjong-nak nem egyszer okozott kellemetlenséget, amikor valamelyik vendég meg akarta őt kóstolni. Ez általában a Varítlium elvesztésével járt. A Varítlium egy különleges pecsét volt a vendégek bal alkarján, ami azt igazolta, hogy belépésük van az Alvilágba. Ezt persze nagyon könnyen el lehetett veszteni, ha valami féle kihágást követett el az illető.

Jonghyun épp egy kristálypoharat törölgetett fényesre, amikor éktelen lárma ütötte meg a fülét. A hang irányába fordította a fejét, amikor egy magas, barna hajú srácot pillantott meg, aki épp, egy vérfarkas vendégüknek akarta kitörni a nyakát. Jjong nagyot sóhajtott, ahogy kilépett biztonságos „rejtekhelye”, a bárpult mögül. Napi szinten voltak ehhez hasonló esetek. A vérfarkasok nagyon moderálatlanok tudtak lenni, ha úgy adódott, így gyakran keveredtek összetűzésbe más lényekkel. Ilyenkor Jonghyun feladata volt lenyugtatni a kedélyeket, majd kinyomozni a balhé forrását. Határozott léptekkel, unott arckifejezéssel indult el a verekedők felé, majd karba tett kézzel állt meg közvetlen mellettük.

-         Uraim, megtudhatnám, hogy mi a probléma? – kérdezte

Jonghyun, majd a vérfarkas felé fordult.

-         Mr Park, nem megmondtam önnek a múltkor, hogy ne keveredjen fölösleges összetűzésbe? Ez már a második alkalom, ha nem vigyáz, elveszti a Varítliumát. – sóhajtotta.

-         Elnézést kérek Jonghyun-ah, de ez a kis görcs kötött belém.

Jjong számára felfoghatatlan volt, hogy a férfi egy ilyen vesztes felállásban is, miért hergeli tovább a támadóját, aki vészjóslón szorított egyet Mr Park nyakán.

Ekkor Jonghyun egy halk kuncogásra lett figyelmes a háta mögül, majd nem sokkal később egy magas, karcsú fiú lépett mellé. Koptatott farmert viselt, fekete pólóval és piros mellénnyel, fején pedig egy szintén piros kalapot viselt, mely eltakarta fehér-szőke haját, ami vége tűzvörös árnyalatban pompázott. Szemei égszínkéken tündököltek, ami tökéletes kontrasztot alkotott fekete tusvonalával.

-         Hyung, azt hiszem eleget szórakoztál már. Ideje hazamenni. – mondta a fiú, majd Jonghyunra nézett. – Nem szeretnénk gondot okozni Jonghyun-nak nem igaz?

Jjong-ot kirázta a hideg az ismeretlen srác furcsán selymes hangjától, és átható tekintetétől. Nagyot nyelt, háta libabőrös lett. Az említett „hyung” fújtatva lökte hátra Mr Park-ot, és lépett a selymes hangú srác mellé, aki ismét csak halkan felkuncogott.

-         Jonghyun, kérlek szólj a főnöködnek a történtek miatt, az okozott problémáért pedig elnézést kérünk! – mosolygott

ezúttal Jjong-ra, majd karon ragadva „hyung”-ot, eltűntek a tömegben. Jonghyun perceken keresztül csak lemeredve állt, tekintetével keresve a két srácot, mikor Mr Park megkopogtatva a vállát, magára vonta a pultos figyelmét.

-         Ne nagyon kerülj kapcsolatba Minho-val és Kibum-mal! – mondta az öreg, mire JongHyun egy értetlenkedő pillantást vetett rá. – Adj egy pohár rozét, és mindent elmesélek! – biccentett a férfi a pult felé, sóhajtva.

Jonghyun bólintott, és elfoglalva helyét a pult mögött, kitöltötte az italt Mr Park-nak, aki idő közben feltornázta magát az egyik székre. A férfi amúgy remek társaság tudott lenni, ha nem éppen belekötött valakibe. Érdekes történetei voltak, na meg persze rengeteg tapasztalata, amit az évek során gyűjtött.

-         Choi Minho, a fiú akivel összetűzésbe keveredtem, feketemágus. Kim Kibum, a szőkeség pedig idomár. – kortyolt bele a rozéba, majd komolyan nézett újra Jonghyun-ra, akit megint kirázott a hideg, de ezúttal a kíváncsiság bűnös érzésétől. – Minden egyes feketemágus, amikor megkapja a hatalmát, választhat maga mellé, egy idomárt. Ez általában olyan húsz-huszonegy éves korukban történik. Az idomár feladata, a mestere szolgálata élete végéig. Amikor egy emberből idomár lesz, a mágus egy bizonyos mennyiségű erőt ad a birtokába. Ha pedig egy idomár elhagyja a mesterét, az erő nem veszik el, így a bukott idomár előtt két választás van: vagy ő maga is feketemágussá képzi magát, vagy démonná válik. Nos, dióhéjban ennyi lenne. – hajtotta le Mr Park végül, a pohara tartalmát. – Choi Minho veszélyes alak, Jonghyun-ah. – hajolt közelebb a férfi, halkabbra véve a hangját. – Kibum pedig az egyik legkiszámíthatatlanabb idomár. Veszélyes velük a kapcsolatot tartani, főleg egy embernek.

Jonghyun elgondolkodott a hallottakon. Lelki szemei előtt látta a Kibum nevű srácot, ahogy azokkal a jéghideg szemeivel őt nézi. Bántani akarná? Nem. Csupán érdeklődik utána. Látja, ahogy Minho nyelve utat tör Kibum ajkai közt. Aztán képszakadás. Magát látja, amint fekete lepel borítja bőrét. A tér megszűnt, az emberek, a bár, megszűnt. Csak a szőke hajú volt ott rajta kívül.

-         Hol vagyunk? – kérdezte kétségbeesetten Jjong. Fázott, az a vékony lepel semmit sem ért, az őket körülvevő hideg ellen.

-         Két idősík között. – válaszolt Kibum, majd közelebb lépett a fiúhoz. – Nincs múlt, nincs jövő. Nincs tér, nincs idő. Itt nincs semmi. – folytatta. – Azért hoztalak ide, mert valamit el kell mondanom neked, méghozzá nagyon sürgősen. Amit most elmondok neked, arról senkinek nem beszélhetsz majd, megértetted? – Jonghyun bólintott. Ahogy Kibum közvetlen közelébe ért, már nem fázott. – Helyes. Holnap, pontosan nyolckor tűnik el a nap. Találkozzunk itt! Ne késs! – nyújtott át egy papírdarabot a fiú. Jonghyun nem hajtogatta ki.

A látomás hírtelen eltűnt, Jjong pedig arra lett figyelmes, hogy Kibum-mal szemezik, aki éppen Minho-val csókolózott, valahol a tömegben. Jonghyun nagyot nyelt, és ösztönösen a zsebéhez nyúlt, ahol kitapintható volt valami. Az összehajtogatott papír. A fiú szíve nagyot dobbant, és megszakította a szemkontaktust az idomárral, hogy újra Mr Park-nak szentelhesse a figyelmét. Az öreg sejtelmesen elmosolyodott.

-         Ami pedig a Varítliumomat illeti… remélem meg tudjuk beszélni a dolgot Jonghyun-ah…